Hát hol is kezdjem a NEVER ENDING STORYT? Megpróbálom a legelején, vázolom az alapszituációt. Porpáczy Nóra Júlia 88as évjáratú, 1/12000as számú ügynök is lehetnék, de egyelőre csak Széchenyi István Egyetem hallgatója vagyok. Mátét, a jólfésült, jólszituált, ártatlan kék szemekkel megáldott úriembert, avagy VASMADARAT nagyjából fél éve ismerem az ERASMUS kapcsán. Már a második találkozás után láttam benne a fantáziát az őrültségekre, bandázásra, lehetetlen lehetőségek kihasználására.
Ezért aztán egy napon, mikor Mici Mackónak semmi dolga nem akadt, elindult hát Malackához, hogy tegyen valami nagyon fontosat J
Szerepleosztás: Micimackók (Krivácsék PhDs Krisztinája, Lauberék fapengetős Tamása, Winklerék legkisebb Ákoskája, és végül Porpáczyék szemefénye = jómagam). Gyengébbek kedvéért Máté lett a Malacka J!
2010. május 11.-én egy Bakonyi túráról érkeztem meg Kálozra a Lauber rezidenciára, de főhadiszállásnak is nevezhetjükJ. Ekkor még én kis naiv azt hittem, hogy azt a bizonyos túrát nem lehet überelni, de tévedni emberi dolog mondta a sündisznó és lemászott a drótkeférőlJ! Amint megérkeztünk megkezdődött a bőrönd pakolás, mérlegelés, agyalás, deriválás, integrálás, egymás megvesztegetése, és egyre többször csendült fel a légyszi ezt még tedd el, látom nálad még van hely varázsmondatJ, especially pulcsijaim Tominál, ez későbbiekben kulcsfontosságú momentumJ. Ezután Tomi nagyon rendes kiscsaládja megvacsiztatott minket, míg Maffia a macska alaposan összejárta a csomagjainkat, csak hogy a kutyáknak másnap a reptéren legyen egy kis izgalomJ
2010. május 12.-én hajnali fél 2 kor kipattantunk az ágyból és Tomi apukája vitt minket Ferenchegyre. Utólag is rendkívül hálásak vagyunk a Lauber családnak, hogy vendégül láttak minket, valamint köszönjük az életmentő handmade rántott húsos szendvicseket amiket az útra kaptunk.
Fél 9kor reggel landoltunk Barcelonába majd egy röpke 1,5órás kolbászolás után megtaláltuk a célszemélyt az albérletben. Útközben összefutottunk Nagy Lacival a Barcelona férfi kézilabda csapatának átlövőjével, szóval mondhatni jól indult a napom nahJ! Aznap eléggé punnyadtak voltunk, szerintem valahol mélyen mindenki érezte, hogy kell az a DURACELL elem a 4 napos utunkra. Így az első nap programja séta volt a tengerparton és a La Rambla-n. Az időjárás sem volt velünk, de tüntetőlegesen és, hogy mindenki érezze hogy turisták vagyunk papucsban vágtunk neki a 18 foknak. J
És az igazi story csak most kezdődik… és ebben a kijelentésemben semmilyen költői túlzás nem lelhető fel. Szerencsére elmondhatom magamról, hogy sokfelé jártam a világban, sok minden megtörtént velem, kalandokban gazdag nyüzsgős életet élek, de hát ez a 4 nap szerintem beszavazható a TOP 5-be J. Ennyi mókában, kacagásban, szerencsétlenkedésben, élményben, ilyen rövid idő alatt talán még sohasem volt részem.
Nagyobb térképre váltás
Terveink között az szerepelt, hogy kocsival teszünk egy karikát, Valencia, Zaragoza, illetve Andorra érintésével. Már csak a kocsi hiányzott, alias első probléma forrás, hogy kocsi bérléshez hitel kártya kell, ezért nekünk természetesen csak bankkártyánk volt, mert miért is ne. Ez a szerencse végigkísérte utazásunk, úgyis mondhatjuk Fortuna nem arra járt, mint a kis csapatunk, de pont ettől lett, oly élmény teli és felejthetetlen a mi kis tripünk. Szóval elérkeztünk a második BIG THANK U- hoz, ami a finn leányzónak szól, aki nem teljesen átgondolva ezt az egészet megelőlegezte nekünk a bizalmat és kölcsönadta nekünk a kártyáját a kölcsönzéshez.
2010. május 13.-án az első akadályon túllendülve, nekivágtunk a VÉGESTELEN VÉGES utunknak, tehát elindultunk Valenciába , de ugye csapatunk képességeit ismerve ez sem volt olyan sima ügy még GPS-szel sem, sőt még a kocsi is nehezen vette az 1est 2esbeJ. A nagy érdeklődés végett 4szer körbeutaztuk az IKEA-t, vagy időutaztunk ez még számunkra sem tiszta, majd lopakodó üzemmódra kapcsolva sötét kis Ford Fiestánkkal az alagútban lámpa nélkül elindultunk, hogy meghódítsuk Bálensszziiát.
Egyik kedvenc mottom szerint: „Ha van célod oda út is vezet!”, hát célunk az volt, hogy útközben megállunk strandolni, csakhogy az út mindig szimpla vagy jégesőbe vezetett. Mikor ugyanis csipet csapatunk az egyenruhát fürdőruhára váltotta a napsütés, mint éghajlati tényező megszűnt létezni, és elkezdett esni az eső vagy rosszabb esetben a jég. Persze minket nem olyan fából faragtak, hogy csak úgy feladjuk, csak azért is megfürödtük Miami Platja után és még Valencia előtt a 16 fokos tengerbe, a levegő 18fok körül volt, ebben már szabályosan izzadtunk.
Lassan elértük 1. állomásunkat Valenciát, és letáboroztunk a Back Packers Hostelbe, ami 4 napos utazásunk Hiltonjának felel meg a többi szállásunkat már ismerve. Nagyon jó kis hely, benn a központban, vidám színekkel és színvonalas szobákkal, sőt még az ágy sem mozog, úgy mint Prágában ugye Tomi?!:) Egy 6 fős szobában voltunk mi öten és egy kevésbé szerencsés leányzó, akinek nem az alvásról szólt az a nap, úgyhogy el is érkeztünk az első BIG SORRY-hoz. Szóval bocsi- bocsi, tényleg kint kellett volna beszélgetnünk, vagy szép csendben elvonulnunk aludni. J 
Este elmentünk várost nézni (még valami zenélős, éneklős dölöngélős karneválba csöppentünk), ami kocsmatúrába csapott át, innen túl sok élményem nincs, sajnos képek vannak, a lényeg, hogy nem voltam szomjasJ, és tudom, hogy denevér van a csatornafedőn. Szép lassan hazaértünk egy 5 perces utat nagyjából másfél óra alatt tettünk meg, de csak azért mert Máté már fél évet élt ott és Krisztának kilométer hiánya voltJ! Nekem személy szerint jót tett a séta, és a mai napig bolyongnék, úgyhogy köszönjük Emese! Hajnali 3-4 fele felvettem a harcot az emeletes ággyal, de jelentem én nyertem! J
2010.május 14.-ét (pénteket) írunk, ami esetünkben inkább 13-a, de mindjárt világos lesz mindenki számára miért mondom ezt J! Szóval barátosnénktól a szobában könnyes búcsút vettünk (ő könnyezett (örömkönny), mi búcsúztunk) , szerintem azóta is hiányol minketJ, és elindultunk a kocsihoz. Egy mozgássérült parkolóhelyen (roki-parkolóhelyen) sikerült letennünk a kocsit, és lám, lám hát nem arra járt egy rendőr 150 Euros csekkel. Segítek, DE, mivel 4 perccel érkezésünk előtt áldottak meg minket ily szép ajándékkal a fiúk (Tomi, Máté), elindultak megváltani a világot, megkeresni a rendőrt, lealkudni a büntit. A maradék három versenyző ott maradt a kocsiban (ebben a trióban voltam én is), majd az izgalmak fokozása végett megérkezett a vontatótütüJ! Ekkor Krisztával kipattantunk a kocsiból, hogy activityzzünk egyet a bácsival, végül nem találta ki a bácsi, lejárt a homokóra, kaptunk egy matricát, szóval volt értelme felkelni aznap is. Innen jön képbe Ákosunk a rettenthetetlen, aki az akcióhős kapszula, a képregények, és a számítógépes játékok hatására menekülni kezdett a helyszínről („Mint őrült ki letépte láncát” J) jogsi, engedély és minden nélkül, a baj csak annyi volt, hogy mindezt kocsival tette. J Gondoltuk, megáll egy 100-200 méteren belül egy legális parkolóhelyen, de hát az ugye túl egyszerű J! Szóval barátocskánk röpke fél óra kocsikázás után megérkezett a földi paradicsomba, PILARBA, ahova aznap még többször is elküldtükJ! (Máté: a Pilár nevezű téren sikerült megállni, a város túloldalán a nagy hajsza után megpihenve)
Ez idő alatt mi, nevezzük nevén Kriszta, Thomas, Materminátor és én kerestünk egy rendőrt, hogy lealkudjuk a 150 Eurot egy ejnye-bejnyére, mert turisták is vagyunk, egyetemisták is, meg még magyarok is, egyszóval halmozottan hátrányos helyzetűek J! Találtunk is egy rendőr bácsit, aki rendes volt (ritkán használom ezt a jelzőt rendőrreJ), és közölte, hogy van egy utunk a városházára, ott kell krokodilkönnyeket ejtve, bocinézéssel egy kérelmet írni, melyben szánjuk bánjuk bűneinket. Természetesen a kérelem megvan, és mindenki számára olvasható lesz a blogon, Mátét kell zaklatni ez ügyben.
Elindultunk hát Pilarba, ahol Ákos kollega várt bennünket, igen Ákos a „Drágán add az életed”, a „Lost”, de akár a „Szökés” főhőse is lehetne. Fél óra, 40 perc séta, bolyongás után megtaláltuk egy világvégi sikátorban, ott is a járdán parkolva villogókkal darlingunkat, Ákost, de a kocsi hátsó szélvédőjén megpillantottam egy cetlit. Összefutott bennem a meleg a hideg, és Dejavue (Büzsedá) érzésem támadt. Ott még elejtettem egy poént, hogy Ákosunkat megba...khmm megbüntették, méghozzá hátulról, és TÉNYLEG!
Eleinte még bíztunk benne, hogy rendőrünk alapos munkát végzett, és hátulra is tett egy cetlit az előzőből, mert olyan nem lehet, hogy Ákos bennt van a kocsiban, amit ugye picin lelkére kötöttünk és megba***ák meg még meg is büntetik J egy órán belül kétszer 150-150 EuroraJ! Hát kedves olvasóink, a krimi folytatódik, sztárunk Ákitó, ugyanis a belső hangok hatására elindult az utca végére, hogy megnézze ott vagyunk-e! J Poénból én is szoktam mondani ilyet a mellettem ülőknek, hogy „nézd már meg ott vagyok-e az állomáson”, de eddig nem volt olyan aki megnézte volna, ismétlem EDDIG. Tudni kell, hogy Ákos úgy indult neki az utca végének, hogy halvány lila szösszenetnyi gőze sem volt róla Valenciának mely részén kolbászolunk éppen, hozzátenném mi sem tudtukJ! Szóval mire mindenki feldolgozta, hogy megint megvágtak minket 150 Eurora és ezáltal büntetésünk 300 Eurosra hízott, na ez volt az a pont, mikor elkezdtek folyni a könnyeim a nevetéstől, és a kocsi tetejére támaszkodva tenyerembe hajtva arcom átértékeltem az éltem J! Szerintem 300 azaz 300 Euros bűntetésnek még az életben nem örültek ennyire. Konkrétan 4 ember sírt a röhögéstől és nem hittük el, hogy ez megtörténhet, helyesbítek megtörtént velünk. Legalább már tudtuk hova kell menni (ugye Kriszta J) az újabb kérelmet megírni. Alkotói válságnak nyoma nem volt, pennánk vezette kezünket, és csak helyhiány miatt nem lett regény a kérelemből. Szerintem kell pár nap nekik is, míg feldogozzák esetünket, és reméljük válaszra méltatnak minket természetesen, amint megkapjuk megy netre humorosbaJ! A kezdetleges izgalmak 200-as pulzusok után bebarangoltuk Valenciát. Először az egyetemet jártuk körbe, majd a roppant könnyen megjegyezhető és leírható Ciudad de las arted y las ciencias felé vettük az irányt. Nekem Bálensszia belopta magát a szívembe, azzal a sok parkkal, pálmafával, jókedvű emberrel és a csudijó homokos tengerparttal, ahol Tamásunk a „tinisztár”, fényképezőgépével hatalmas sikert aratott a fiatal tizenéves leányzók körében. 
Ezután egy kacagással teli, Ákoska tehetségeit kihangsúlyozó út vette kezdetét Zaragoza felé, konkrétan Tamásunk a sofőrünk nem látott a könnyektől, ezért Máté „a két lábon járó GPS” navigálta J! Megérkeztünk Zaragoza-ba, ahol újabb nehézségekbe ütköztünk. Előzményként tudni kell, hogy én foglaltam le a szállásokat, így tehát én találtam rá Zaragozai szállodánkra is, ami, mint utólag kiderült nem is Zaragozában van. Máté megkérdezett egy jólszituált úriembert, hol is fogjuk tölteni az iccakát (mindezt spanyolul tette), én pedig csak arra lettem figyelmes, hogy Máté megint nevet, fogja a fejét és egyre többször hangzik el Madrid neve. Ekkor már sejtettem, hogy nagy sansszal indulok a nap balfékje címre, de végül Ákoskának szavaztuk meg a díjatJ, szerintem mindenki érti miért pont ráesett a választás. Mátékánk az információ és levegőgyűjtés után közölte, hogy 20 kilométerre van innen a szállásunk, Madrid felé féluton. Ekkor még bíztunk benne, hogy egy hangulatos kis faluban leszünk, milyen jó nekünk keveseknek van ilyen szerencséje, nagyjából festettük a fingot szituáció voltJ. Azt kihagytam, hogy vettünk egy parkolójegyet a kocsira, ötször megnéztük jó helyen állunk e, sőt Máté még vett matricát a környező kocsikra is, csak hogy megnyugodjon a piciny lelke, ugyanis épp egy parkolóőr körözött ott, mikor odaértünk. Véleményünk szerint a Valenciaiak leadták a drótot, hogy velünk jól lehet keresniJ! Na visszakanyarodva az előző szálhoz elindultunk a „kisfaluba”, ami egy autópálya mellett volt, egy ipari parkban, fasza műtengerrel. A szállásról rosszat nem mondhatok, mert igényes volt belül, mondjuk tény hogy azért ha a környék nem 5 csillag bent kell valamit felmutatniJ! Mivel farkas éhesek voltunk elmentünk egy PLÁZÁba enni, illetve bevásárolni a következő napra és a feledhetetlen éjszakákraJ. A kajától mindenki rosszul lett, úgyhogy, amint hazaértünk megkezdtük a belső fertőtlenítést activity partyval megspékelve a dolgot.
Ezt követte az alvás, másnap korán kelés, indulás, Zaragoza meghódítása. Sok szép helyen voltunk katedrálisokban, templomokban, esküvőn, nemzeti banzájon és természetesen meglátogattuk Ákosunk védőszentjét, Pilar szentélyét, amit neki kutya kötelességből meg is kellett csókolniJ. 
Egy várnál is voltunk csak nem jutottuk be de képeket csináltunk, mintha bejutottunk volna, meg mesélünk róla, milyen szép volt, aljas egy banda ez én modomJ. Ezek után majdnem üres tankkal Andorra felé vettük az irányt félúton almalével alias bio üzemanyaggal megtankoltunk volna, ha mindenki Mátékája (igéző kék szemeit húsvéti nyuszisra sírva) nem itta volna meg. De sebaj kell az adrenalin, anélkül nem élet az élet, végül Andorrában tankoltunk, mert ott ingyen lehet vásárolniJ, Mátékánk elmondása szerint. Az utazásra hasonló hangulat volt jellemző, mint eddig, egy kis barkochbaval (barkóba) felturbózvaJ. Volt ott minden polcra kiállított aranyér, testrész fából, műanyag fakanál és társai, szopóállarc... J
Megérkeztünk a várva várt Andorra la Vellaba, ahol sok fura emberrel találkoztunk. Elsőként a NURIA HOTELBEN, mely mínusz 150 csillaggal büszkélkedhet, egy „szimpatikus” recepciós néni nézett minket hülyének angolunkkal együtt, szétartikulálva a fejét közölte, hogy este 10 után kussJ, és hogy télen(május 15én) nincs rafting azaz I mean reftingJ! Szerintünk rokoni kapcsolatban van kedvenc győri portásunkkal P. Lajossal minimum apa lánya viszonyt megszavaztuk. Szóval a szívélyes fogadtatás után felmentünk a szobákba, hát 2 szobában voltunk, egyikben Tomi Krisztával, másikban pedig a színe java (Máté, Ákitó, Ich). Egyszerre nyitottunk be, és csak annyit halottunk, hogy egy 30 másodperces feldolgozási idő után mindenki visít. A jókedv oka a bidé volt a francia ágy mellett csappal feltuningolva, mindenféle fal vagy függönyös elválasztás nélkül. Hát életem legromantikusabb szállásán eldöntöttem, hogy ide nászúton visszatérekJ. A következő hiba részünkről az volt, hogy felhúztuk a rolót, és egy komplett nyócker tárult szemeink elé. Ezután elindultunk, megmagyarázva magunknak, hogy minden városnak van szép és kevésbé szép része, mi most a kevésbé szépet látjuk, de innentől csak pozitívan csalódhatunk. Még estefele kimentünk enni mert 0 kalóriával húztuk le azt a napot isJ, 10 Eurot befizettünk és kiettünk egy ürgét a vagyonábólJ hehe, ugyanis ilyen amit látsz eheted helyre tévedtünk be. Az utcán sok fura alak volt, kicsit úgy éreztem magam mintha egy szellemvárosban lennék. Olyan bácsikkal találkoztunk, aki kiköpött mása volt a Dennis a komiszos szökött rabló bácsinak, meg nénikkel akik boszisra vették a figurát. J Kriszta befejelt egy kirakatot az árak láttán, aztán jobbnak láttuk, ha hazamegyünk a szomszédokkal spanolni, bandázni. Szomszédunkról annyit kell tudni, hogy roppant szimpatikus sorozatgyilkos fejű, mogorva, sötét fekete ruhás, kapucnis köszönni nem tudó úriember volt. Ekkor jelentettem ki a fiúknak, hogy este nem érdekel felkeltem őket, ha kint lenne dolgom J. Tényleg féltem, mikor fürödni mentem, persze már mindenki aludt, úgyhogy minden bátorságom összeszedve berohantam az 1*1es zuhanyzókabinba, bezártam az ajtót, kinyitottam az ablakot hogy menekülés közben erre már ne kelljen időt vesztegetnem. Alvás, forgolódás, rémálom menekülési útvonal megrajzolása után, másnap városnézés, kirándulás. Andorra egy gyönyörű hely azoknak, akik szeretik a természetet, szeretnek túrázni hegyet mászni, vagy akik szeretik a nyugit, békét. 
Andorra la Vella a főváros ugyanis 40 perc alatt bejárható, dimbes -dombos roppant hangulatos kis hely, csudaszép környezeti adottságokkal. Délelőtt már nem csak a krémje volt az utcán, mint előtte nap este, találkoztunk rendes, normálisan kinéző, segítőkész emberekkel isJ. Bejártuk a várost megnéztük a nevezetességeket, országházatJ (Máté: el lehet képzelni mekkora parlamentje lehet egy 80ezres országnak, igen, majdnem akkora mint a pesti Parlament őrbódéja, és tényleg) és besurrantunk a SPRINGFIELD-be isJ, ami helytelen volt részünkről, illetve diszkrimináció Krisztával szemben, utólag is bocsiJ. Városnézés után, és ha már hétvége van (egészen pontosan 2010. május 16.-át írunk) felmentünk a hegyekbe. 
Először egy szép hegyi tavat látogattunk meg, majd mikor már a fűben hemperegve kellően összekentük magunkat kutyatejjel, elmentünk még magasabbra hógolyózni, piknikezni. Egy élmény volt és csodaszép én személy szerint imádok túrázni a természetben barangolni, hegyet mászni, piknikezni, szabadnak lenni, úgyhogy egy életre szóló élmény volt nekem ez a kis kiruccanás, és az, hogy ennyi gyönyörű meseszép helyet láttam egy nap alatt. 
A térkép forgatása közben megakadt a szemem, mint a döglött halnak, egy bob pályán…amitől mi 30 percre voltunk. Kiadtuk a feladatot Tamásunknak, hogy oda kellene menni kell, 15 perc van zárásig. Sofőrünk ezt komolyan véve nekiállt 23 literes benzinfogyasztás mellett felnyargalni a szerpentinen határokat, sebességkorlátokat nem ismerve. Előztünk, leszorítottunk mi mindenkit az útról aki arra járt, azaz rosszkor volt rossz helyen. Megérkeztünk kipattantunk a kocsiból futottunk, hogy még csúszhassunk, mert már nagyon ki volt centizve az időnk. 3 bobbal vágtunk neki a világ leghosszabb (!!! 5,3 km-es) bob pályájának első kocsiban Ákoska, második kocsiban hátul a kormányos orrmányos Máté és Én, harmadik bobban Kriszta és Tomi kapitány volt. Hát egy jó 20 percig vontattak minket a hegyre már havas volt a táj körülöttünk, ekkor már kezdett leperegni előttem az életem, nagyjából az általános 8-nál tartottam mikor elindultunk és sikításba fulladt a visszaemlékezésem. Krisztáéknak még szóltunk, hogy ne nevessenek, mert véres lesz a foguk ha lepattanunk valamelyik fárol előttük, úgyhogy aztán ereszd el a hajam, Mátéra bíztam életem és túléltük. Nem mondom, hogy helyenként nem volt necces, de minden jó ha vége jó, egy élmény volt. A történteket megemésztve tovább indultunk Montserrati kolostor 1.felvonáshoz, mert ebből kettő is volt. Elindultunk este 7, fél 8 fele meghódítani egy újabb hegyet, konkrétan a Sant Jeronira akartunk feljutni 1236 méteres magasságba, de hát kudarcba fulladt az első expedició, mert besötétedett, meg egy lezáratlan utat lezártnak néztem, aztán elvittem megfingatni a népet lépcsőzni, ami kicsit gyilkos volt. Szóval a nép úgy döntött, hogy forduljunk vissza, és ha megjönnek a többiek akkor elmegyünk együtt. Ez így is lett aminek nagyon örülök, mert nem jellemző rám, hogy feladok valamit, és tényleg csodaszép volt, olyan kilátással ami mindent megért, még Mallorcát is láttuk, igaz csak az iránytűre kiírvaJ, és még kutyázhattunk is.
Na de erre majd visszatérek későbbiekben, mert addig még sok víz lefolyt homlokunkon meg a Dunán is. Elindultunk 9-fél 10 fele kis otthonunkba, Barcelonába, ahol aznap éppen megnyerte az FC BARCELONA a spanyol bajnokságot, úgyhogy a meccs végére pont beértünk a városba, mondhatnánk úgyis, hogy a legnagyobb káoszba érkeztünk, de meglepő módon Spanyolországban tudták kezelni a helyzetet és nem volt semmi fennakadás a közlekedésben és a szurkolók rajongók is emberként, nem pedig állatként viselkedtek, együtt örültek a csapattal, jó volt látni ilyet is. Kerestünk egy 150 Euronál olcsóbb parkolóhelyet Ákos ajánlásával, majd felcuccoltuk a kalandtúra túlélőit, kellékeit, pulcsikat. Hulla fáradtan, de egyszer vagyunk itt, egyszer élünk alapon elmentünk mi is örülni a Plaza de Catalunyara a BARCA sikerének. Sok jókedvű kissé etiles állapotban levő emberrel találkoztunk, akik szökőkútban fürödtek, vagy épp REAL mezes fellógatott guminővel futkoztak a hónuk alatt, de a körülményekhez képest normálisan viselkedtek nem volt balhé az utcán. Hazamentünk és beájultunk a kalandos 4 napos utazásunk véget ért sajnos, de szerintem mindenki olyan élményekkel lett gazdagabb, amit sosem felejt el, legalábbis én a magam nevében állíthatom, hogy nagyon jól éreztem magam, köszönöm a bandának a szponzorjainknak, szüleimnek és neked Mátékám. Az élmény megfizethetetlen, minden másra ott volt a Master CardJ, nem is akármilyen, finn Master Card! J Élménybeszámolóm az elkövetkezendő 6 napról besorolás alatt vanJ, ha minden jól megy, még a holnapi nap folyamán elkészül, de tudnotok kell, hogy nem hozzám igazítják a Big Bent, és nem a határidők hőse vagyok. J Eléggé besűrűsödött a programom és a spanyol szerencse hazakísért, szóval mentségemre legyen szólva önhibámon kívül csúsztam meg a blog írással és még sosem írtam ilyet, de parkolási büntetések eltusolása kérvényekből már profi vagyokJ! Coming soon…. J!
u.i. Máté: a kocsit szerencsésen visszavittük, a kaukciótt visszakaptuk, ugyhogy nem kell aggódnunk a birságbehajtók miatt sem :) a kirándulás nagy élmény volt, de ez gondolom egyértelmű volt a beszámolóból! Köszi Nóri ;)
