Igen, elérkeztem (újra) erre a pontra, hogy le kell zárnom a blogomat. Kicsit megkésve, de jelentem hazatértem, Erasmus létnek vége, visszacsöppentem a valóság sivár talajára. Meg kell mondjam, nehezen viselem… hiányzik minden, a barátok, a nyüzsgő városi élet, a munkahelyi csapat, a főnökasszony bókjai, a lakótársak cikizése, az hétköznapi bulik, a hétvégi partik, az időjárás, a pálmafák, a strand, na jó még az idegesítő árusok is, a reggeli La Rambla ébredése, a meccsek utáni szurkolók zajongása, a spontán programok, a SPANYOL nyelv, hogy csak azt értem meg az utcán amire odafigyelek, a kirándulások, Spanyolország, Zara és Springfield eszméletlen jó árai, a kulturált és tiszta metró, a Sangría, a spanyol borok, a kis helyi kocsmák varázsa, a dalolászó utcazenészek, a kedves szomszédok, az ismeretlen mosolygós spanyol arcok, a katalán önállóságért küzdő tüntetések, a fesztiválok, a nyugodt és gondtalan élet! Igen, mindez most megváltozott, hazaköltöztem, csupán 36+15kilós csomagokat szokásomhoz híven hazacipelve.

Ők azok, akik felejthetetlenné tették a Barcelonai életemet :)

Itthon azóta pörgött az élet, nővérem esküvője, vizsgák Győrben, álláskeresés pesten… és 2 hét keresés után állást is találtam, a CV-Online állásportálnál dolgozom online support munkatársként. Nehezen megy a hozzászokás, mindennapi bejárás 1,5-1,5 óra reggel és este busszal, na meg persze a felejthetetlen pesti aluljárók szaga, csövesek mindenütt, ellenőrök minden bejáratban, mogorva arcok a reggeli metróban. Igen, ezt most nehéz megszokni, de ha pesten szeretnék boldogulni, akkor nincs sok választásom, aztán később majd meglátjuk mit hoz az élet, de egy tuti, hogy a Spanyololszág mindig is a szivem csücske marad J